Cikk megosztása:
Megvan végre a vadi új digitális fényképezőgéped, mégsem lettek jobbak a fotóid?
Nem igazodsz el a rengeteg beállítási lehetőség között?
Laikusok szerint a fotózás annyi hogy céloz és kattint. Pedig ennél sokkal töb. Mára művészeti és tudományos ágazattá fejlődött.
Ahhoz hogy valaki szép képeket készítsen, komponáljon, nem elég venni egy jó gépet és kattogtatni vele, tanulni is kell hozzá. Ebben a cikkben ehhez kaphat segítséget! A digitális fényképezés alapjait megismerve immár kihasználhatod a kamerád tudását! A kompozícióra ügyelve pedig az eddigieknél is jobb fotókra lehetsz képes! Ha már tudod az alapokat akkor egy kis segítséggel tudni fogod, hogy hogyan használd a géped különféle helyzetekben.
Egy fotó feladata, az általa megfogalmazni kívánt kép megörökítése. Az esetleges céljaink elérése viszont sok technikai paramétertől függ. A technika önmagában kevés egy jó fotóhoz, a digitális fényképezés pedig több precizitást igényel, mint az analóg fotográfia.
Nézzük, mik azok az alapvető fogalmak, amikkel tisztában kell lenni, ha a gépünket már ismerjük, de még mindig nem érjük el a kívánt eredményt.
Alapfogalmak
Fehéregyensúly
Az emberi agy, amennyiben tisztában van egy adott tárgy színével, szélsőséges fényviszonyok között is megfelelő színűnek érzékeli azt.
Példa: ha a szobában egy erősen sárgás fényű lámpa világít, a kezünkben lévő papírlapot akkor is fehérnek fogjuk érzékelni - pedig valójában sárgának látjuk, mint minden mást is. Ez azért van, mert az agyunk beazonosítja a tárgyakat, és úgymond korrigálja a színskálát érzékeléskor. Erre viszont a fényképezőgép alapvetően nem képes, csak rögzíti, amit "lát". Így a sárga fénnyel világított szobában fotózva minden sárga, sárgás lesz (és mivel fotót nézünk, ezt már az agyunk sem korrigálja).
Ennek kiküszöbölésére szolgál a fehéregyensúly (White Balance, WB) beállítás. A ma forgalomban lévő digitális gépeken legalább 5-6 gyári beállítás található, az automata mellett többnyire "napfény, árnyék, neon, sárga izzó, felhős". Ezek annyit módosítanak a képen, hogy valamennyire eltolják a rögzített színeket egy kék-sárga skálán. Délutánonként, naplemente előtt a napfény színe erősen megsárgul, majd bevörösödik, így ennek ellensúlyozására a sárga mennyiségét csökkenteni, a kék mennyiségét növelni kell a képen. Fordított eset a felhős környezet, ahol többnyire bekékül a táj, így némi sárgára van szükség a színhelyes fotóhoz.
Felül felhős, alul árnyékos fehéregyensúly-beállítás ugyanarról a témáról, ugyanabban az időben
Különböző fehéregyensúly beállításokkal készült képek:
Ha az automata és gyárilag programozott beállítások nem birkóznak meg a feladattal, többnyire rendelkezésünkre áll egy felhasználói beállítás. Ez úgy működik, hogy az adott fényviszonyok között mutatunk a gépnek egy fehér felületet (kompakt gépeknél általában elég rámutatni, digitális tükörreflexes gépeknél csinálnunk kell egy fotót, közepén a fehér felülettel), és a gép a felület fehértől való aktuális eltérését kiértékelve, megfelelő irányba és mértékben eltolja a színskálát, ezzel korrigálva a szokatlan fényviszonyok okozta színeket. Ezzel persze kreatív emberek érdekes hatásokat érhetnek el, hiszen fehér helyett mondjuk lilát mutatva a gépnek, a kész fotó színeit teljesen eltorzíthatjuk.
Mélységélesség
Elméletileg a fényképezőgép objektívje csak azokat a tárgyakat rajzolja ki élesen a filmre, amelyek egy adott távolságban vannak. Ami ennél közelebb vagy távolabb esik, életlenül látszik. Ezért az élesség távolságát mindig be kell állítani a fő motívum távolságának megfelelően. A gyakorlatban szerencsére ez nem ennyire kényes dolog. Bár az élességet tényleg be kell állítani, de a képen bizonyos határon belül a beállított távolságnál közelebbi és távolabbi témarészek is élesek lesznek. Tehát az élességnek van bizonyos térbeli mélysége. Ezt a jelenséget mélységélességnek nevezzük.
Az élesség mélysége nem mindig egyforma. A gyakorlatban a mélységélesség, függ:
1. az objektív gyújtótávolságától: nagyobb gyújtótávolság kisebb mélységélességet eredményez,
2. a beállított élesség távolságától,
3. a rekesznyílástól (blende), nagyobb blende kisebb mélységélességgel jár,
4. a tárgytávolságtól,
5. az érzékelő méretétől, az érzékelő méretével a mélységélesség fordítottan arányos
Bal oldali képen a hosszú gyújtótávolság: kis mélységélesség, a jobb oldali képen a rövid gyújtótávolság: nagy mélységélessége látszik.
Minél nagyobb az objektívünk fizikai gyújtótávolsága, annál kisebb mélységélességet kapunk (azonos rekesz és távolság esetén). Például egy 20 mm-es, nagy látószögű objektívnél 5,6 rekesznyílásnál a távolságot 2 méterre állítva, kb. 1,2 métertől a végtelenig minden éles lesz. Egy 300 mm-es teleobjektívvel a 2 méter távolságra lévő modell arcát fényképezve, az élességet a szemére állítva, már a füle sem lesz teljesen éles. Minél közelebb fekvő képsíkra állítjuk be az élességet, a mélységélesség annál kisebb lesz (ha a gyújtótávolság és a rekesznyílás nem változik). Ezért olyan kicsi a mélységélesség a nagyon közeli (makro-) felvételeknél.
A mélységélesség meghatározásához használhatjuk az alábbi linken elérhető kalkulátort:
Az élesség legkisebb kiterjedését a a rekesz nyílás teljes nyitásánál kapjuk, a rekesznyílás szűkítésével a mélységélesség növekszik. Ha nagy mélységélességre van szükség, akkor szűk rekesznyílást kell alkalmazni, ez viszonylag hosszú megvilágítási időt vonhat maga után. Ezért ilyen esetekben sokszor állvány használata is szükséges. Rövid gyújtótávolságú (nagy látószögű) objektívvel szűk rekesznyílás mellett nagy mélységélesség érhető el. Teleobjektívvel, nyitott rekesszel a mélységélesség csökken. Így a zavaros háttér életlenné válik. Ezáltal a téma kiemelhető a háttérből. Ezt a módszert gyakran alkalmazzák portrék és szabadtéri divatfotók, portrék készítésekor.
Az élesség mélysége a beállított síktól előre és hátra különböző mértékű. A fényképezőgép irányában csak fele olyan kiterjedésű, mint a géptől távolodva. Ha az a célunk, hogy két különböző távolságban lévő motívum éles legyen (kiterjedjen rájuk a mélységélesség), akkor értelemszerűen az élességet a kettő közé kell beállítani. Azonban nem középre, hanem közelebbre, 1/3-2/3 távolságarányban. Tehát a közelebbi motívumhoz feleakkora távolságra, mint a távolabbihoz.
A mélységélesség kiterjedése
A mélységélesség az a sáv, amely egy fényképen az élesen megjelenő részt foglalja magába. A kép legélesebb része a fókuszpontnál van, ezért célszerű azt a témára vagy a téma azon részére irányítani, melyre a fotós a figyelmet terelni kívánja. A fókusztól távolodva (a fényképezőgép felé, valamint az ellenkező irányban) az élesség csökken, de bizonyos távolságra a kép még elfogadhatóan éles. Ez a két rész (a fókusz előtti és mögötti) 1/3 és 2/3 arányban oszlik meg. Tulajdonképpen ebből a két részből tevődik össze a mélységélesség területe. Ami ezen kívül esik, az jól láthatóan életlen.
Portréfotózásnál az élességet a modell szemére állítjuk. A mélységélesség úgy befolyásolható, hogy éles legyen a szeme előtti rész (orr), a szeme mögötti rész (a fülek), de a haj hátsó része és főleg a háttér egyáltalán nem. Itt a mélységélesség kb. 8-15 centimétert ölel fel. Így a figyelem modell arcára irányul.
Tájfotózás alkalmával a kompozíció megkívánja, hogy a tőlünk 10 méterre lévő fa és a háttérben úszó felhők is egyaránt élesek legyenek. Ekkor fényképezőgép beállításával elérhető, hogy az elfogadható élesség a fotóstól számítva 6 métertől kezdődjön és tartson a végtelenig.
Bizonyos helyzetekben - mint például a makrófotózás -, a mélységélesség extrém módon lecsökken, ami a fotózott tárgy közelsége miatt akár pár milliméter is lehet.
A helyes exponálás
A jól exponált kép elkészítéséhez három paramétert kell megfelelően átgondoltan beállítani. Ezek közül kettő, a záridő (zársebesség) és a rekesz (blende), a filmes időkben is állítható volt. A digitális korszakban ehhez hozzájött az érzékenység (fényérzékenység ISO)állításának lehetősége is, mely régebben a befűzött film tulajdonsága volt és fényképezés közben nem volt mód az állítására.
Mindegyik paraméter állítása valamit rontani, vagy javítani fog a képen, viszont egy gyakorlott fotós tudja, hogy a kész képre az adott állítás milyen hatással lesz.
Blende
Az objektívek lencserendszerébe fényrekeszt, más néven blendét építenek a gyártók. A blendeszerkezettel az objektíven áthaladó fény mennyisége szabályozható. A blendenyíláson áthaladó fény mennyiségének a szabályozása az expozíciós érték meghatározásának az egyik fő eleme. A blende-rendszer a legtöbb esetben apró lemezekből és egy mozgatórendszerből épül fel.
Néhány kompakt gépben ezt agy fekete lemez helyettesíti, amelyen 2-4 eltérő méretű lyuk van, ezek helyettesítik a különböző blendenyílásokat, mozgatásukkal állítja be a gép a blendeértékeket. A blendenyílás méretét rekeszszámok jelölik a digitális fényképezőgépeken. A szabvány blendeértékeken kívül 1/2 illetve 1/3 fényérték léptékekben köztes értékeket is meghatározhatunk. A szabvány blendeértékek a következők: 1; 1,4: 2; 2,8; 4; 5,6; 8; 11; 16; 22; 32; 45; 64; 128.
A legkisebb blendeszám esetén a legnagyobb, a legmagasabb esetén a legszűkebb a blendenyílás átmérője. A kompakt és bridge készülékek objektívjai általában 2-4 szabvány blendeérték-átfogással rendelkeznek, míg tükörreflexes gépek esetén ez az átfogás lányegesen nagyobb, bár az függ a választott objektív fényerejétől és a gyújtótávolságától.
A blendenyílás mérete befolyásolja a mélységélességet. Nyitott blendénél a mélységélesség kisebb. Ahogy szűkül a nyílás, úgy nő a mélységélesség.
Tág rekeszállásnál a fókuszponttól távolabb eső részek sokkal életlenebbek mint szűk rekesznél. Ez főleg portréfotózásnál hasznos, ahol kimondottan az arcon van a hangsúly (esetleg csak a szemeken) és semmi szükség éles, részletes háttérre. olyan helyzetekben is alkalmazható amikor a gép és a tárgy között egy kerítés, drótháló van, amit tág rekesszel könnyedén eltüntethetünk a képről. Az objektívek jellegzetes tulajdonsága, hogy közepes rekeszállásnál - kompakt gépeknél általában f/5,6, cserélhető objektíveknél általában f/11 körül - vetíti a legrészletesebb, leghibátlanabb képet. Persze ezért jelentős fénymennyiséget kell feláldoznunk, és a megnövekedett mélységélesség sem mindig előnyös.
Zársebesség (záridő, megvilágítási idő)
Az expozíció legegyszerűbb paramétere. Két dolog függ tőle: az érzékelőre jutó fény mennyisége, illetve a rögzítés idejének hossza, ami mozgó téma és hosszabb idő esetén elmosódott formákat eredményezhet.
Bal oldali képen a hosszú, a jobb oldalin a rövid záridő látható.
Ha van lehetőségünk hosszabb záridővel fotózni, használhatunk alacsonyabb ISO értéket, így tisztább, zajmentesebb lesz a kép. A pillanatok igazi kifagyasztására a szélsőségesen rövid záridők alkalmasak (többnyire 1/1000 másodperc alatti értékek), de ehhez vagy sok fény vagy magas fényérzékenység szükséges. Napfényben egy átlagos fényképezőgéppel könnyedén exponálhatunk ezredmásodperces záridőkkel, gyenge fénynél rengeteg külső fényforrásra (főleg vakukra) van szükségünk.
Azokban a digitális fényképezőgépekben amelyek rendelkeznek manuális állítási lehetőséggel (M] a zársebesség értékeket magunk is beállíthatjuk. A szabvány zársebességeken túl a digitális fényképezőgépek köztes beállítási lehetőségeket is kínálnak 1/2 illetve 1/3 fényérték léptékekben. A szabvány sebességek a következők 30, 15, 8, 4, 2, 1, 1/2, 1/4, 1/8, 1/15, 1/30, 1/60, 1/125, 1/250, 1/500, 1/1000, 1/2000, 1/4000 s, azaz másodperc. Távkioldóval akár több órán át is exponálhatunk, a professzionális gépeknél.Éjszakai fotóknál kénytelenek vagyunk több másodperceket exponálni. Ehhez mindenképpen szükség van állványra, babzsákra vagy egyéb stabil alapzatra, de akár egy autó tetejére is tehetjük a gépet. Sok kompakt gép 1 mp körüli és ennél hosszabb záridőknél szintén túlmelegszik, és zavaróan zajos képeket produkál. Hosszabb, de 1 másodperc alatti (1/50-1/2) záridőkkel mozgó témát fotózva különleges, dinamikus hatást érhetünk el. Utcaképeknél kimondottan előnyös, ha az emberek és az autók enyhén bemozdulnak, hiszen ezzel jól érzékeltethetjük a város pezsgését, nyüzsgését, de sok más témát is feldob, ha nem fagyasztjuk meg az időt.
Zársebesség és a Blende összefüggése
Egy adott fotográfiai helyzetben a gép automatikája által ajánlott expozíciós érték a következő: a blendenyílás f/8, e zársebesség értéke 1/125 e. Tételezzük fel, hogy ez a mért expozíciós érték egy olyan szituációban, ahol egy elhaladó gépjárművet szeretnénk e képkivágásba belekomponálni. Bemozdulásmentes képet szeretnénk készíteni, ezért e zársebességet 1/500 s-ra állítjuk. Mivel e mért értékhez képest két szabvány zársebesség értékkel [fényértékkel] állítottuk el a kamerát, ezért ha így készítenénk el e felvételt, két fényértékkel alulexponált képet kapnánk. Az alul expozíciót elkerülendő e blendeszerkezet nyílását két értékkel [fényértékkel) megnöveljük. Az így kapott blendeszám f/4 és mivel a blendenyílás mértéke és a zársebesség értékek állandó összefüggésben vannak, az expozíció helyes lesz. Természetesen ma már szinte minden fényképezőgépen van lehetőség automata záridő/blende beállításra, így ha nem szeretnénk kísérletezni, a gép elvégzi helyettünk ezeket a beállításokat.
Viszonossági törvény 
A filmre érkező fénymennyiséget a rekesznyílás és a megvilágítási idő változtatásával is befolyásolhatjuk. (Kivéve vaku használatakor.) Ha a rekesznyíláson egy szabványos fokozatnyit szűkítünk (például 4-rűl 5,6-ra) akkor fele annyi fényt enged át a lencse mint előtte. Ha a megvilágítási időt egy fokozattal hosszabbítjuk (például 1/60-ról 1/30 másodpercre) akkor kétszer annyi ideig megy a fény a filmre. A kétszer annyi idő alatt kétszer annyi fény éri a filmet. Ebből következik a rekesz és idő viszonyának alaphelyzete. A lényeg az, hogy ha a rekesznyíláson valahány fokozatnyit szűkítünk, de az expozíciós időt ugyanannyi fokozattal hosszabbítjuk akkor a két hatás kiegyenlíti egymást. Így az expozíció azonos marad. Ez természetesen visszafelé is érvényes. Ezt nevezzük viszonossági törvénynek.
Blende f=5,6 záridő=1/3sec
Blende f=36 záridő=15sec
A Zársebesség, és Blende változásának
hatása a Mélységélességre
Fényérték (Fé)
A kép megvilágítottságát jelző szám. Az aktuális érték az expozíció két paraméterétől, a zársebességtől és a blendétől függ. A záridő felezésével -1 Fé lépést tehetünk, kétszerezésével +1 Fé (2 Fé-hez negyedelni vagy négyszerezni kell, és így tovább). Értelemszerűen negatív irányba sötétebb képet kapunk, pozitív irányba haladva világosabbat. A blendeértékek között lépkedve teljes Fé értékeket léphetünk. Ebből adódik, hogy egy blendét tágítva ugyanolyan expozícióhoz a záridőt feleznünk kell, és fordítva (értsd: f/5,6 1/1000 mp és f/4 1/2000 mp ugyanolyan megvilágítottságot eredményez, csak a mélységélesség lesz kisebb).
Fényérzékenység(ISO)
-1 Fé, helyes expozíció és +1 Fé
A fényérzékenység: a záridővel fordított arányosságban áll az expozíció szempontjából, vagyis kétszer akkora ISO-értékhez fele akkora záridő tartozik (feltéve, hogy ugyanolyan megvilágítottság elérése a cél).
A digitális gépeknek a fényérzékenysége megváltoztatható, ezzel lehetőséget adva arra, hogy bizonyos keretek között ugyan, de eltérő fénymennyiség mellett is használhassuk ugyanazt a blende és zársebesség kombinációt, mindvégig helyes expozíciós értéket kapva. Hátránya a képzaj.
ISO 100 és ISO 1600
Az érzékenység növelésével nő a zaj, ami nem jó. Vagyis az ISO értéket próbáljuk a lehető legkisebb értéken tartani úgy, hogy a záridő és a rekesz megfelelőek legyenek. Ettől függetlenül ne féljünk, hiszen egy jó kép esetén a zaj lehet elfogadható, hiszen alapvetően minden érzékelő termel egy bizonyos mennyiségű képzajt, a gond csak akkor kezdődik, ha ezek az így született képpontok intenzívebbek az érzékelt képpontoknál. Ezért van, hogy a képzaj a sötétebb részeknél hamarabb érvényesül, hisz oda kevés foton érkezik, így a magasabb intenzitású zaj jobban látható, ezzel szemben a nappali égboltot fotózva sokkal kevésbé felfedezhető.
Helyesen exponált képhez magasabb ISO értéknél csökkentenünk kell az érzékelőre kerülő fény mennyiségét (rövidebb záridő vagy szűkebb rekesz), alacsonyabb ISO értéknél növelnünk kell azt (hosszabb záridő, tágabb rekesz).
Kétszer akkora ISO érték fele akkora záridőt, négyszer akkora ISO érték negyed akkora záridőt jelent. Egyfajta alapértéknek tekinthető az ISO 100, amivel fényes nappal napfénynél, minden átlagos helyzetben tudunk fotózni állvány és kiegészítő világítás nélkül, kézből.
|
FONTOS: |
A bemozdulásról
A probléma elkerülése érdekében, elsősorban azt kell tudnunk, hogy mi okozhat bemozdulásos életlenséget képünkön. Alapvetően két helyzetet tudunk megkülönböztetni; vagy a felvételezendő téma mozgása, vagy a felhasználó kezének remegése eredményezheti.
A felvételezendő téma mozgása okozta bemozdulásos életlenség
Ezt a jelenséget arról ismerjük fel, hogy a háttér éles vagy bemozdulásmentes, míg a téma életlen. A hibajelenség oka, hogy az általunk, vagy a készülék programja által választott zársebesség nem alkalmas a mozgó téma megörökítésére.
A probléma megoldása:
- használjunk vakut.
- ha készülékünk támogatja a manuális beállításokat, akkor nyissunk a blendén és határozzunk meg rövidebb zársebességet.
- emeljünk sz ISO érzékenységen, ezáltal rövidebb zársebességeket nyerhetünk.
- amennyiben készülékünk támogatja az Intelligent ISO Control funkciót, (általában a Panasonic készülékek) aktivizáljuk az üzemmódot.
A megvilágítási idő változtatásának a fotográfiai gyakorlatban kétféle jelentősége van. Az egyik az expozíciót befolyásolása, a másik a mozgással kapcsolatos. Ha a megvilágítási idő alatt a fényképezőgép eredeti helyzetéből elmozdul, akkor ez a képen bemozdulásos életlenséget okoz. A bemozdulás legtöbbször hiba. Tudatosan alkalmazva azonban felhasználhatjuk különleges képhatások létrehozására is.
Kézből való exponálás, különböző zársebességeknél.
A gép elmozdulásából eredő hibát rövid megvilágítási idővel vagy állvány használatával lehet elkerülni. Ezért az állvány talán a leggyakrabban használt fényképészeti segédeszköz. A kézből még bemozdulás nélkül készíthető kép megvilágítási ideje függ a gép konstrukciójától és az objektív gyújtótávolságától is. Minél hosszabb az objektív gyújtótávolsága, annál rövidebb megvilágítási idő szükséges a bemozdulás elkerüléséhez. Általános szabály, hogy kézből még elmozdulás nélkül készíthető kép megvilágítási ideje azonos az objektív milliméterben kifejezett gyújtótávolságának reciprok értékével.
| Az objektív gyújtótávolsága (mm) | 20 | 28 | 50 | 100 | 200 | 300 |
| Leghosszabb záridő, de jobb ha rövidebb | 1/30 | 1/30 | 1/60 | 1/125 | 1/250 | 1/250 |
A gyakorlatban használható időértékeket (kisfilmes fényképezőgépnél) a táblázat mutatja.
A nem kívánatos bemozdulás elkerülését a megfelelő konstrukciójú fényképezőgép váz is segítheti. Általános tapasztalat, hogy a kisebb súlyú gépek könnyebben bemozdulnak. A nehezebb gépvázaknak nagyobb a fizikai tehetetlenségi nyomatékuk, ezért ezeknél a kritikus 1/30-1/8 megvilágítási időknél kézből kisebb a bemozdulás veszélye. A tükörreflexes gépeknél a zár nyitása előtt a tükör felcsapódik. Ez meglöki a gépet, ami kis mértékű vibrációt okoz. Az egyes konstrukcióknál különböző mechanikus megoldásokat alkalmaznak a felcsapódó tükör megfelelő fékezésére. A tükör felcsapódásából eredő vibráció még az állványra helyezett fényképezőgépnél is gondot jelenthet (különösen középformátumú kameránál). Ezért több fényképezőgépen (pl: Canon 350D) találunk olyan megoldást, amely lehetővé teszi a tükörnek a zárkioldástól független felcsapását. Ez nagyon hasznos azoknak, akik gyakran dolgoznak hosszú megvilágítási idővel állványról.
Hasznos bemozdulás
Bemozdulásos életlenséget a mozgásban lévő téma is okozhat a képen. Ennek mértéke alapvetően a mozgás sebességétől és a megvilágítási időtől függ. Gyors mozgások fényképezésénél, például sportfotónál, ha nem akarunk bemozdulást, akkor rövid megvilágítási időt kell használni. Ez 1/1000 másodperc vagy még rövidebb.
Jobban érzékelteti a mozgást az a kép, amelyen a téma vagy egyes részei bemozdulnak. Az egyirányú mozgás az "elhúzott" háttérrel a leglátványosabb. Ehhez már az exponálás előtt és közben is követni kell a mozgó témát a fényképezőgéppel. Célszerű teleobjektívvel nagyobb távolságból dolgozni és a mozgás irányára merőlegesen nézni a témát. Az ilyenkor szokásos megvilágítási idők a mozgás sebességétől függően: 1/30, 1/60 vagy 1/125 s.
A helyes kameratartásról
A helytelen kameratartás számos alkalommal a felvétel sikertelenségéhez vezethet. Ne tévesszen meg senkit a reklámokban előforduló „laza”, „trendi” életérzést sugalló hanyag, „egykezes” kameratartás. A fényképezés során, a tökéletes expozíció meghatározása és a komponálás fegyelmezettséget, tudatosságot követel.
A nagy kijelzős kompakt készülékek használatakor, fordul elő leggyakrabban ez a probléma. Az ilyen fényképezőgépeket a felhasználók sok esetben egy kézzel, szemüktől messzire eltartva használják. Tanácsos a másik kezünkkel alulról megtámasztani, így mikor az exponáló gombot benyomjuk lesz ellentartás és a bemozdulás esélyét is csökkenthetjük.
A Bridge, MILC és a tükörreflexes gépeknél jobb kezünkkel fogjuk a markolatot, bal kézzel pedig fogjunk az objektív alá, így mindkét kézzel tartjuk és a kezelő gombokat is elérjük ujjainkkal. Használjuk a keresőt, így stabilabban foghatjuk a gépet ezzel csökkentjük a bemozdulás esélyét.