Cikk megosztása:
A fotóink összképét nagyban befolyásolja a képeink vágása. Sokan a képeik készítésénél inkább vesznek nagyobb keretet és nem töltik ki a képet a témával, ezért utólag kényszerülnek módosításra. Boncolgassuk ezt a témát kicsit.
Felső az eredeti kép, az alsó a szűkebbre vágott.
A fenti képeken látható, hogy a képek szűkebb vágása készítéskor, kiemeli a témát.
Elsődlegesen azt mondják, a fotó készítésénél meg kell adni a kép befogó méretét, keretét és el kell dönteni, hogy mi legyen a kép fő témája azért, hogy utólag csak keveset kelljen rajta módosítani. Azt tudnunk kell, hogy minden utólagos módosítás a kép minőségi romlásával jár, még ha csak a méretére is gondolunk, hiszen az utólagos vágás pixeleket vesz el a kép befogó méretéből, így lehetséges pixelszám csökken az eredetileg véglegesre komponált képhez képest. A képek vágását két lépésben tudjuk elvégezni, egyszer a már az előzőekben említett módon, a komponálással, ami nem jár pixel vesztéssel. Itt jön a gyerekek által is használt szabály, mégpedig, hogy az objektívünk látószögéhez képest minél közelebb kell menni a témához.
Másod sorban pedig már az utómunka során, egyszerűen vágással. A képeink vágásánál alapvetően a kompozíciós "szabályokat" irány elveket kell szem előtt tartani, ami nem áll másból, mint hogy megtartjuk a harmadolási szabályt, a kép tájolását és a fotó téma tájolását.
Mindig el kell dönteni, hogy mennyi környezetet akarunk a fő téma körül hagyni. Nagyobb tér akkor kell, ha ez jelentéstartalommal bír, például ha jelezni akarjuk, hogy hol van a szituáció. Portrénál a környezet tárgyaival is jellemezhetjük az alanyt. Ha a környezetnek nincs ilyen funkciója, jobb lehagyni a képről. Általánosságban elmondható, hogy a legszűkebb képkivágás a leghatásosabb. Sokszor még a fő motívum egy részletének kivágása is növeli a hatást.
A fenti és lenti képeken látható, hogy vágással a kompozíció is módosítható 
Emberek fotózásánál, portréfotóknál újabb szabályok kerülnek elő, mégpedig a testrészek vágása. Portrék készítésénél szinte semmi sem fontos ami az alany körül van ezért a legszűkebbre érdemes vágni a képet. Így viszont azzal szembesülünk, hogy adott testrészek nem férnek fel a képre. Ennek vannak szabályai amiket be kell tartani, itt az egyik legfontosabb szabály, hogy ízületben sohasem szabad vágni. Kivételt képez ez alól a félalakos kép és az arckép, a derék és a nyak vágása. Ezekben az esetekben mindig lefelé toljuk a vágást, ami ezekben az esetekben végül mégiscsak ízületre eshet, ami a csípőnél a derék rész lesz, arcképnél pedig a váll rész. A félalakos képeknél figyelni kell azt is, hogy a kezet mindig komponáljuk a képre, az ne lógjon le. Ha a fotóra mégsem férne, akkor a modell helyezze olyan módon, hogy az ne lógjon ki.
A nyak közepén nem vágunk
A végén pedig picit térjünk vissza az alap témához a vágáshoz, melyet a már kész képeken végezhetünk el. A kész képeinken ha túl nagy teret komponáltunk a fotózás közben utólag vágással emelhetünk ki egyes részleteket. Adott képekből ezzel a módszerrel akár több kompozíciót is ki lehet alakítani, amellyel akár a végleges képek akár témája is változtatható. Itt viszont ismét ki kell emelni, hogy ez a fajta utómunka nagy akár nagy mértékű minőség romlást okozhat, amely bár a mai világban már inkább csak a nyomtatásnál vehető észre, ugyanis kisebb méretben nyomtatható lesz a képünk. Az webes felhasználásnál a 1270x780 felbontás már teljes képernyős nézetnek megfelel monitoron nézve. Ezek a képek komponálásnál ugyanúgy elkészíthetők 100%-os felbontással is, csak látnunk kell a képben a képet és nem szabad rá sajnálni az energiát külön elkészíteni őket.
Az alábbi képeken olyan vágás látható melyek a kép kompozícióját is megváltoztatják, és akár teljesen új értelmet nyerhet vele a fotónk.
Fent az eredeti kép, alatta pedig a két kivágott különálló kompozíció.
A fenti kép az eredeti, lent pedig a négy kép amely egyénileg is megállja a helyét.
