Cikk megosztása:
Ki ne látott volna már olyan képet, amelyen a fotó alanya látszólag gyors mozgásban van, és a háttér pedig mint egy függöny csík szerűen el van mosódva. Ezek a képek amelyeket az úgynevezett svenkeléssel készítik. Ismerkedjünk meg ezzel a technikával.
Egy mozgó téma hosszú záridővel való rögzítését úgy, hogy a téma marad éles nevezik panningnak, magyar használatában pánozás, vagy svenkelésnek. Én maradnék a svenkelésnél, ez kicsit modernebb hangzatú és talán ezért megjegyezhetőbb is.
Ez a fotó készítési eljárás is hasonlóan működik, mint amikor a többi mozgást rögzítő technikát használjuk, amikor fénycsíkokat rögzítünk, vagy éppen amikor a folyó vizet fagyasztjuk meg. A különbség ezek között a technikák között az, hogy amikor mozgó témát fényképezünk és a záridőt túl rövidre állítjuk, akkor „megfagy” a mozgás, ha pedig túl hosszúra, akkor a mozgó téma elmosódik, bemozdul és csak csíkot húz, itt viszont a záridő szintén hosszú de a téma mégis éles. Ezt ez a technika teszi lehetővé úgy, hogy mozgó téma fényképezés mellett, hogy a tárgy éles be van fagyasztva ennek ellenére a mozgás is meg van jelenítve.
A svenkelésnek az alapelve az, hogy a mozgó témát folyamatosan követjük a fényképezőgépünkkel, ügyelve arra, hogy a követés sebessége megegyezzen a téma sebességével. Megfelelően hosszú záridőt használva (1/30s – 1/60s) a háttér elmosódik, míg a téma éles marad.
Leírva persze egyszerű, de kell egy kis gyakorlás mire ráérez az ember. Azonban ha pár alap trükköt ismerünk, akkor már egyáltalán nem egy nagy ördöngőség. Lássuk tehát azt, hogy hogyan is kezdjünk neki.
Mivel a záridő fix, ezért vagy záridő prioritás módban használjuk a gépünk fénymérőjét, vagy előre beállítjuk az rekeszt is és manuális módban exponálunk. A záridő mellett a másik tényező, ami nehézzé teszi a svenkelést, hogy a téma távolsága folyamatos változik. A lenti képen láthatjuk, hogy ez mit is jelent. Ugye mi vagyunk a fix pont és a témával fordulunk együtt, ami viszont jó eséllyel egyenes irányú mozgást végez, ezért a távolsága a fényképező gépünk fényérzékelőjéhez képest folyamatosan változni fog.
A változó fókusztávolság problémáját többféleképpen is kezelhetjük. Egyik megoldás, hogy előre meghatározzuk azt a pontot, ahol exponálni fogunk és ennek megfelelően állítjuk be az élességet. Ezzel csak az a gond, hogy alkalmanként csak egyetlen exponálási lehetőségünk lesz.
A másik megoldás, hogy figyelembe vesszük a mélységélességet, és úgy állítjuk be a gépünket, hogy az előttünk elhaladó téma pályájának jelentős része az éles tartományba essen. Mivel a nagy záridőhöz általában kis rekeszt kell használnunk, így ez látszik a legkézenfekvőbb megoldásnak amit válaszhatunk. Ezt a lenti képen láthatjuk, hogyan is néz ki az elméletben.
A fókuszálásra minden esetben külön figyelni kell. Ha a gépünk alaklmas rá, akkor érdemes kipróbálni a követett fókuszt, ha az megfelelően is működik, de ha nem akkor viszont a legjobb az automata fókuszálás. Ha automata fókuszálást használunk, akkor a fókuszálás után mindenképp át kell álltani mauál módba, hogy exponálás közben már ne mászkáljon a fóksuz mert az elrontja a képet. A lejobban akkor tudjuk kihasználni a lehetőségeinket, ha expozíció sorozattal fotózunk, így sokkal jobb az esélyünk, hogy készülnek jó képek. Automata fókuszálásnál tegyük át a fókusz keretet valamelyik harmadolóra, hogy az expozíciós szabályoknak is megfeleljünk, azaz hagyjunk helyet a tém előtt.
Fókuszálás közben arra kell koncentrálni, hogy a fényképező gépet folyamatosan fordítsuk, ezért jobb, ha nem fejjel, hanem teljes törzsből fordulunk a géppel együtt, valamint hogy a témát tartsuk ugyanazon a fókusz ponton. Előfordulhat sokszor, hogy zavaró tényezők kerülnek a komponálásba, de hagyjuk figyelmen kívül. Ki kell zárni a zavaró tényezőket, mint például egy belépő személy, egy átsuhanó fa, vagy ág, vagy bokor. A sorozat képeink közül úgyis lesz olyan amely a zavaró tényezőktől mentes, ezért nem is kell foglalkozzunk vele.
Ha képstabilizátoros a gépünk az plusz előnyt tud biztosítani, feltéve, ha alkalmas arra, hogy az oldal irányú mozgást ne kompenzála, mert, ha nem, akkor pont úgy járunk mint az automata fókusszal, hogy belejavít és életlen lesz a kép.
Van azonban még egy eszköz amit fel tudunk használni a svenkelés során. Ez nem más mint a vaku. Hogy hogyan is? Úgy, hogy a vaku segítségével sokkal zsebben kimerevíthető egy mozgásban lévő tárgy, ezáltal könnyebb szép éles képet alkotni róla még mozgás közben is úgy hogy a háttér elmosódását teljes mértékben meghagyja.
Összegzés ként elmondható, hogy sok érdekes kép készíthető ezzel a technikával, szűk játék térrel, ami azt jelenti, hogy hamar kimeríti a lehetőségeket, így kevesek szeretik, de kimondottam jó móka ilyen képeket készíteni, mert mozgalmas. A tárhelyet nem feltételen kíméli, azonban sok hely megmarad a szektálás után. Ez visszafelé is igaz, rengeteg képet kell készíteni azért, hogy legyen köztük értékelhető, de ami értékelhető és szép azért megéri a fáradság.
